Erdély
-
Csángó
-
Székely
-
Egyéb:
 Sok kisebb-nagyobb népcsoport, szemre igen eltérő öltözete tartozik ide, melyeknek közös tulajdonsága a régiesség, valamint az, hogy bár néhány vonásukban megváltoztak, alapjukban nem haladtak végig a többi magyar viselet 19–20. sz.-i átalakulásának útján. A női viseletekből pl. nem lett sokszoknyás parasztviselet. Noha eljutott Erdélybe is egynéhány „magyarországi” öltözetdarab, mint pl. a szűr Kalotaszegre vagy a zsinóros, fekete posztóból szabott, csizmanadrágos öltözet, de ez csak kevés helyen illeszkedett az öltözetek rendjébe, s ott is csak a fiatalság ruhatárát gyarapította. Példaként Kolozsvár földműves elővárosát, a Hóstátot említjük. Itt ismerik a zsinóros posztóöltözetet. A magyar gyolcsból való bőgatya ideálját itt a szüreti bálokon a derékra kötött s a két láb szárára – a nadrág fölé – húzott egy-egy pendellyel próbálták megvalósítani, elébe a legény kötényt kötött. A lobogós ujjú ing megfelelője pedig a mellényujjba varrt két bő és hosszú ujj. A túlnyomóan házi készítésű vászon-, gyapjú- és pamutszőttesek szívósan tartják magukat. Egyik jellemzője az erdélyi magyar népviseletnek a meleg felsőruhák sokfélesége (a zekékre, condrákra, szokmányokra gondolunk) és a sok és ugyancsak változatos bőrruha általános viselése. – Egyik megkülönböztető vonásként említjük a férfiak és nők sok közös öltözetdarabját. „Kitelelt” az Alföldön is ugyanabban a ködmönben és csizmában akár egy hattagú család is, közte férfiak, nők, gyerekek – de ez szegénységből, szükségből történt, azért, mert csak egy-egy darabjuk volt. Erdélyben azonban azonos anyagból, azonos formára, nemegyszer azonos színben készítették a két nem egyes felsőruháit. – Az idősek és fiatalok ruházatának színek által való megkülönböztetése általános a határokon belüli magyaroknál is, Erdélyben azonban olyan mértékben, szinte kiélezve található meg, mint sehol másutt. Itt nemcsak a mezőn élénkpiros szoknyában dolgozó fiatal nők válnak el a sötétes szoknyájú idősebbektől, de a férfiingeket is nem egy helyen azáltal különböztetik meg, hogy a fiatalét piros, az öregebbét fekete galand köti össze nyakban. Az erdélyi magyar népviseletnek van egy negatív megkülönböztető vonása is: a női fejviseletek formaváltozatainak viszonylag szűkös köre, ha azokat pl. a mo.-iakkal összevetjük. – Egy-egy ruhadarab változatlan formában tarthat ki több nemzedéken át. Így válik lehetővé, hogy egy-egy kelengyében a nagyszülőtől, sőt a dédszülőtől öröklött darabokat is hordhatják. Egyedül Erdélyből ismerünk 1700-as évekből datált öltözetdarabot, a muszujt – ilyen korai szoknya talán nem is maradt fenn másutt, de nem is raktak évszámot a szoknyára. – Az egységes sajátságokon belül az öltözetalakulásnak számos szintje különböztethető meg. Itt csak a széki, szinte uniformizált öltözetre hivatkozunk, melyhez hasonlítható Mo.-on Ajak község öltözete. Sajátos jegyeik miatt – a szakirodalom és gyűjtésből származó adatok alapján – külön tárgyaljuk a → kalotaszegi viseletet, a →torockói viseletet a → székelyföldi viseleteket, a → hétfalusi csángó viseletet és a → széki viseleteket. Mint átmeneti típust a → Fekete-Körös völgyi viseletet is hozzászámíthatjuk az erdélyi magyar népviselethez, továbbá a belőle kivált → bukovinai székely viseletet és a → moldvai csángó viseleteket. – Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (I–V., Bp., 1907–22); Nagy Jenő: A kalotaszegi magyar népi öltözet (Bukarest, 1957); Nagy Jenő: A torockói magyar népi öltözet (Bukarest, 1958); ifj. Kós Károly: Népélet és néphagyomány (Bukarest, 1972); Kós Károly–Szentimrei Judit–Nagy Jenő: Kászoni székely népművészet (Bukarest, 1972).
forrás: mek.niif.hu
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sok kisebb-nagyobb népcsoport, szemre igen eltérő öltözete tartozik ide, melyeknek közös tulajdonsága a régiesség, valamint az, hogy bár néhány vonásukban megváltoztak, alapjukban nem haladtak végig a többi magyar viselet 19–20. sz.-i átalakulásának útján. A női viseletekből pl. nem lett sokszoknyás parasztviselet. Noha eljutott Erdélybe is egynéhány „magyarországi” öltözetdarab, mint pl. a szűr Kalotaszegre vagy a zsinóros, fekete posztóból szabott, csizmanadrágos öltözet, de ez csak kevés helyen illeszkedett az öltözetek rendjébe, s ott is csak a fiatalság ruhatárát gyarapította. Példaként Kolozsvár földműves elővárosát, a Hóstátot említjük. Itt ismerik a zsinóros posztóöltözetet. A magyar gyolcsból való bőgatya ideálját itt a szüreti bálokon a derékra kötött s a két láb szárára – a nadrág fölé – húzott egy-egy pendellyel próbálták megvalósítani, elébe a legény kötényt kötött. A lobogós ujjú ing megfelelője pedig a mellényujjba varrt két bő és hosszú ujj. A túlnyomóan házi készítésű vászon-, gyapjú- és pamutszőttesek szívósan tartják magukat. Egyik jellemzője az erdélyi magyar népviseletnek a meleg felsőruhák sokfélesége (a zekékre, condrákra, szokmányokra gondolunk) és a sok és ugyancsak változatos bőrruha általános viselése. – Egyik megkülönböztető vonásként említjük a férfiak és nők sok közös öltözetdarabját. „Kitelelt” az Alföldön is ugyanabban a ködmönben és csizmában akár egy hattagú család is, közte férfiak, nők, gyerekek – de ez szegénységből, szükségből történt, azért, mert csak egy-egy darabjuk volt. Erdélyben azonban azonos anyagból, azonos formára, nemegyszer azonos színben készítették a két nem egyes felsőruháit. – Az idősek és fiatalok ruházatának színek által való megkülönböztetése általános a határokon belüli magyaroknál is, Erdélyben azonban olyan mértékben, szinte kiélezve található meg, mint sehol másutt. Itt nemcsak a mezőn élénkpiros szoknyában dolgozó fiatal nők válnak el a sötétes szoknyájú idősebbektől, de a férfiingeket is nem egy helyen azáltal különböztetik meg, hogy a fiatalét piros, az öregebbét fekete galand köti össze nyakban. Az erdélyi magyar népviseletnek van egy negatív megkülönböztető vonása is: a női fejviseletek formaváltozatainak viszonylag szűkös köre, ha azokat pl. a mo.-iakkal összevetjük. – Egy-egy ruhadarab változatlan formában tarthat ki több nemzedéken át. Így válik lehetővé, hogy egy-egy kelengyében a nagyszülőtől, sőt a dédszülőtől öröklött darabokat is hordhatják. Egyedül Erdélyből ismerünk 1700-as évekből datált öltözetdarabot, a muszujt – ilyen korai szoknya talán nem is maradt fenn másutt, de nem is raktak évszámot a szoknyára. – Az egységes sajátságokon belül az öltözetalakulásnak számos szintje különböztethető meg. Itt csak a széki, szinte uniformizált öltözetre hivatkozunk, melyhez hasonlítható Mo.-on Ajak község öltözete. Sajátos jegyeik miatt – a szakirodalom és gyűjtésből származó adatok alapján – külön tárgyaljuk a → 
