az egykori sóbányaváros paraszti lakosságának a többi mezőségi viselettől különböző, meglepően egyöntetű öltözete. A férfiak gyolcsinge lehajtós gallérú, kézelős ujjú, kivetve viselték. Nyáron bő vászongatyát öltöttek hozzá, télen szürke háziposztó → harisnyát. Hosszú rézgombos szíj van a nadrágon, melyet háromszor is körültekernek a derékon. Az ing fölé magasan csukódó, kék posztó lájbit öltöttek; a legényekére rézgombokat, a házasemberekére csontgombokat varrtak. Téli öltözet volt a kék posztó → ujjas – a legények ezen is rézgombokat viseltek. Az ujjas fölé hímzett báránybőrmellrevalót vettek. Ünnepélyes alkalmakkor térdig érő fekete szokmányt borítottak a vállukra. Lábukra csizmát, esetleg papucsot, ritkán bocskort húztak. Feltűrt karimájú nemezkalapjukon piros zsinór szolgált szalag helyett. Nyáron lehajtott karimájú szalmakalapot hordtak, téli hidegben pedig báránybőr kucsmát. – Széles karimájú szalmakalapot hordtak mezei munkán a nők is, hasonlóan sok más erdélyi magyar csoporthoz. Lányok és asszonyok rendszerint bekötött fejjel jártak, az asszonyok fejkendőjén a gyári szőtt koszorú színe sötétebb, mint a lányokén. Egyesek templomba alsó főkötőt is kötöttek a kendő alá. A női ing, bő, bevarrott rövidujjú volt, kivágott nyakkal (ellentétben az erdélyi viseletekkel). Pendelyt vettek hozzá az alsó testükre, az inget azonban → fersing nevű szoknyával szorították le. Ez a szoknya végig apró ráncokba szedett, könnyű gyári kelméből készült. Ugyanígy ráncokba szedett a kisebb vagy nagyobb mintájú kötény is. A lányok ünnepen fehér kötényt viseltek. Az ing fölé fekete posztó mellényt öltöttek úgy, hogy az alá kötött rojtos kendő rojtjai a vállon és a derék körül alácsüngjenek. Posztó ujjas volt a téli viselet. Lábukon nyáron papucsot, télen csizmát viseltek. – Mind a férfi, mind a női öltözet igen tartózkodó mind formájában, mind színeiben. A nők talán csak fehér-piros és fekete színű, ill. mintájú ruhadarabokat viseltek, míg a férfiak a fehér-kék-fekete színösszeállítást ismerték. Mind a női, mind a férfi ing újabb szabástípust képvisel. Sajátosan „erdélyinek” mindössze a szokmányt és a harisnyát minősíthetjük. Egészen széki sajátosság viszont, hogy a női ing bő ujját keresztben hajtogatják széles ráncokba és nem hosszában, amint ez általános szokás a magyar népcsoportoknál. – Irod. Kós Károly: Népélet és néphagyomány (Bukarest, 1972).