Erdély erődtemplomos falvai néven került fel a Világörökség listájára hét dél-erdélyi falu, a 13.-16. századbeli jellegzetes építkezési módszerével:

1. Nagybaromlak, Szeben megye
2. Berethalom, Szeben megye
3. Kelnek, Fehér megye
4. Prázsmár, Brassó megye
5. Szászfehéregyháza, Brassó megye
6. Szászkézd, Maros megye
7. Székelyderzs, Hargita megye

Történet

Az erdélyi szász falvak a 13. században jelentek meg, amikor a magyar királyok szászokat telepítettek a vidékre. Különböző kiváltságokat élveztek és a sajátos közösségformáló kultúrájuk évszázadokán át fentmaradt. Mivel a vidéket állandó török és tatár betörések fenyegették, a szászok különböző méretű erődítményeket építettek. A 15. század közepéről már 250 szász falu erődtemplomáról maradtak fenn adatok. A legfontosabb városokat teljesen megerősítették, a kisebb falvak pedig egy-egy erődtemplom köré csoportosultak. A templomokat vastag fallal vették körül, amelyet lőrésekkel, szuroköntőkkel, gyilokjárókkal és a kor hadászati szintjének megfelelő egyéb védelmi elemekkel láttak el. Veszély esetén a teljes lakosság a falon belülre költözött. Az erődtemplom sarokbástyáiban és védőfalaiban raktározták a családok gabona- és szalonnakészletét, béke- és háborúidőben egyaránt, olyan zár alatt, amelyet a tulajdonos nem nyithatott ki egyedül. Itt őrizték a lányok kelengyésládáját is. Az éléstárakat hetente kétszer lehetett kinyitni, és a közösség elöljárói felügyelete alatt kivenni a tartalékból.

A templomerődök azonban csak ideiglenes védelmet biztosítottak a támadások ellen, ezért előre látható veszély esetén a falvak lakói a legközelebbi erődített városba menekültek. Nagyszeben a 13. században, Brassó és a többi szász város a 14.-15. században építette meg kőfalát, amelyet folyamatosan erősítettek és bővítettek.

A 18. századra a vártemplomok elvesztették védelmi funkciójukat, de a szász falvak lakossága még a 19.-20. században is sok helyen a toronyban őrizte ünneplő ruháit. Szintén tovább él a „Speckturm”, azaz „szalonnatorony” elnevezés.

(Forrás Wikipédia)