A 15 éves háború kora

A hosszú - vagy más néven tizenöt éves - háború (1591/1593-1606) a dunai Habsburg-monarchia és az Oszmán Birodalomösszecsapása volt a Magyar Királyság területén. A Habsburgokkal szövetségben harcolt az Erdélyi, a Havasalföldi, a Moldvaifejedelemség, a Német-Római Birodalom és a Pápai Állam támogatásával. A háborúhoz több európai állam és török uralom alatt élő nép, így a szerbek és bolgárok is csatlakoztak, akik közül sokat hajdúk közé szerveztek. A harcban közvetve érintve volt Perzsia is, amely Ázsiából kötötte le a török erők egyrészét. A kezdeti keresztény sikerek után az erőviszonyok kiegyenlítődtek, így 1606-ban az eredeti állapothoz képest lényegében kevés változtatással kötöttek békét.

Legfontosabb hadszíntér

Bocskai-felkelés

Kismarjai Bocskai István (Kolozsvár, 1557. január 1. – Kassa, 1606. december 29.) Erdély fejedelme 1605 és 1606 között. Jelentős szerepet játszott a reformációban.

Bocskai István 1576-ban hazatért Erdélybe, és nem ment vissza a Habsburgok udvarába. Ittmaradását az is indokolta, hogy miután az erdélyi fejedelmet, Báthory Istvánt ekkor lengyel királlyá is megválasztották, ő bár nem mondott le Erdély trónjáról, de a fejedelemséget ezentúl Bocskai sógora, a vajdává kinevezett Báthory Kristóf kormányozta. (Báthory Kristóf felesége Bocskai nővére, Bocskai Erzsébetvolt.)

Végrendeletében a független Erdély fenntartását kötötte utódai lelkére, amelyik kedvezőbb külpolitikai körülmények közt majd megvalósíthatja a szultán és a császár birodalma közt az ország egységét és a nemzeti királyságot.

"Én Bocskai István, Istennek kegyelmességéből Magyarországnak és Erdélynek fejedelme, székelyeknek ispánja… mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel (meghagyom) megírom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak… Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik javokra, oltalmokra lészen. Ha pedig Isten adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük: hogy attól nemhogy elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá, a régi mód szerént, adják magokat."

Báthory Gábor 
somlyai Báthory Gábor (Nagyvárad, 1589. augusztus 15. – Nagyvárad, 1613. október 27.) erdélyi fejedelem, a Báthory család utolsó uralkodója a fejedelmi trónon.Erdély hatalmát Havasalföld, Moldva és a lengyel királyság megszerzésével akarta növelni. Havasalföld elleni támadásával azonban magára haragította a törököket, míg erőszakos kormányzásával és erkölcstelen magánéletével elidegenítette az erdélyi rendeket, főleg a szász polgárságot, melynek önkormányzatát eltiporta, és fővárosát, Szebent megszállotta. A szászok 1611-ben behívták ellene Radul havasalföldi vajdát, de Báthory kiverte az országból. A bécsi udvar ekkor Forgách Zsigmondot haddal küldte ellene; a kísérlet azonban kudarcba fulladt, s ezután kiegyezett a császárral, a Portát viszont nem sikerült kiengesztelnie, 1613-ban hadat indított Báthory ellen. A fejedelem, hogy trónját megmentse, hajlandó lett volna Váradot török kézre adni, mire a hajdúk meggyilkolták.

(forrás: wikipédia)