1607. február 22-én temették el Bocskai István fejedelmet Gyulafehérváron. Idézünk végrendeletéből: „Én Bocskai István, Isten- nek kegyelmességéből Magyarországnak és Erdélynek fejedelme, székelyeknek ispánja… mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel (meghagyom) megírom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre.”

Kismarjai Bocskai István (Kolozsvár, 1557. január 1. – Kassa, 1606. december 29.) Erdély fejedelme 1605 és 1606-ban. Jelentős szerepet játszott a reformációban. Középbirtokos család sarja, bocskói Bocskai György és lekcsei Sulyok Krisztina fia. A bécsi udvarban apród, majd visszatérve Erdélybe, 1592-től váradi kapitány és a törökellenes párt egyik vezéralakja. Unokabátyja, Báthory Zsigmond fejedelem nevében 1595-ben ő kötötte meg a török elleni szövetséget II. Rudolf császárral, ahogy a törökkel való szakítást ellenző politikai párt megtörésében is ő volt a fejedelem fő támasza. 1595-ben vezérlete alatt az erdélyi és havasalföldi haderő Gyurgyevónál nagy győzelmet aratott a török seregen. 

Az ígért császári segítség azonban elmaradt, Erdély pedig egymaga a török erejének nem tudott ellenállni. Báthory lemondott, a fejedelemség területe csatatérré vált és szinte teljesen elpusztult. Amikor 1602-ben Bocskai István tiltakozott Basta tábornok rémuralma ellen, a Habsburgok perbe fogták, Prágába internálták, és csak két év múlva engedték haza. A Habsburg uralomból kiábrándulva bihari birtokaira húzódott vissza.

A török területre menekült bujdosók nevében Bethlen Gábor arra biztatta, hogy álljon egy Habsburg-ellenes felkelés élére, s ehhez a török szövetségét helyezte kilátásba. Levelezésük a kassai főkapitány, Belgiojoso kezébe került, aki már régóta leste az alkalmat, hogy lecsapjon Bocskai Istvánra, és birtokait elkobozza. A végső veszélyben Bocskai István megnyerte Németi Balázs és Lippai Balázs hajdú kapitányt, így a hajdúk élén 1604. október 14-ről 15-ére virradó éjjel Álmosd és Bihardiószeg térségében döntő győzelmet aratott a császári sereg felett. A hajdúk és a hozzájuk csatlakozó jobbágyok élén indította meg Bocskai az idegen uralom elleni szabadságharcot. Hamarosan csatlakozott hozzá az idegen zsoldosok garázdálkodása és az erőszakos ellenreformáció miatt lázongó városi polgárság, köznemesség, sőt a főnemesség jelentős része is. 1605 végére Magyarországnak a töröktől el nem foglalt része és Erdély a felkelők birtokában volt, miközben Bocskait 1605. április 17-én a szerencsi országgyűlés Magyarország és Erdély fejedelmévé választotta. Rudolf végül tárgyalásokra kényszerült. Bocskai is békére hajlott, egyrészt azért, mert a szabadságharc eredményeit veszélyeztette a felkelők táborán belül a hajdúk és a nemesek egyre élesedő ellentéte, másrészt pedig azért, mert nem akarta magát a török karjába vetni, ami pedig elkerülhetetlen lett volna, ha szakít a Habsburgokkal. A Porta a segítség ürügyén további területeket akart magának foglalni. Az 1606 végén megkötött bécsi béke biztosította a magyar rendi jogokat és a vallásszabadságot, valamint a hét tiszai vármegyét (Szabolcs, Szatmár, Bereg, Borsod, Abaúj, Zemplén, Ugocsa) Bocskai élete tartamára Erdélyhez csatolta. Az ugyanebben az évben megkötött, Bocskai által közvetített zsitvatoroki béke a tizenöt éves török háborúnak is véget vetett. A szabadságharc győzelmeinek kivívóit, a hajdúk zömét Bocskai István kiemelte a földesúri fennhatóság alól, és közösségi kiváltságokkal, katonáskodási kötelezettséggel a hajdúvárosokban telepítette le saját birtokán, ahogy a székelységnek is biztosította korábbi kiváltságait. Végrendeletében a független Erdély fenntartását kötötte utódai lelkére, amelyik kedvezőbb külpolitikai körülmények közt majd megvalósíthatja a szultán és a császár birodalma közt az ország egységét és a nemzeti királyságot. 

„Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiak (…) az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak… Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik javokra, oltalmokra lészen. Ha pedig Isten adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük: hogy attól nemhogy elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá, a régi mód szerént, adják magokat.” 

Nyárádszereda város (korábban községközpont) Maros megyében. A Nyárádmente központja, egykori mezőváros, 1861-ig Marosszék székhelye, régi vásáros helye, szerepét később Marosvásárhely vette át. Demeterfalva és Siketfalva 1936-tól, Nyárádandrásfalva 1941-től, Nyárádszentanna 1968-tól csatlakozott hozzá. Még hét társtelepülése van: Kisszentlőrinc, Székelybő, Székelymoson, Székelysárd, Székelytompa, Demeterfalva és Vece. 2003 óta újra város. 

Marosvásárhelytől 19 km-re keletre a Kis- és Nagy-Nyárád összefolyásánál fekszik. Nevét a Nyárád folyóról, illetve a településen szerdánként tartott vásárról kapta. Az első írásos említés a helységről Oppidum Zereda néven 1493-ból való. Mezővárosi rangja volt. Itt választották fejedelemmé Bocskai Istvánt 1605. február 21-én. 1745-ig itt tartották Marosszék közgyűléseit és törvényszéki üléseit. 1606-ban már vásárjoga volt, melyet 1790-ben II. Lipót bővített ki, ekkortól már három országos vásárt tartottak.

A 19. században fejlődése megállt, 1876-ban községgé minősítették vissza. 1910-ben 1524 lakosából nyolc román és öt német kivételével mind magyarok. A trianoni békeszerződésig Maros-Torda vármegye Nyárádszeredai járásának székhelye volt.
1993-tól főiskolai kertészképzés működik a kisvárosban. 1992-ben társközségeivel együtt 5865 lakosa volt, melyből 4925 magyar, 699 román és 237 cigány volt. Nyárádszeredának 3902 lakosából 3708 magyar, 134 román és 59 cigány. A 2002-es népszámlálás során lakosságának 93%-a magyarnak, 4%-a cigánynak és 3%-a románnak vallotta magát.

A felekezeti megoszlás a következőképpen történt: református 57%, római katolikus 19%, unitárius 15%, adventista 6%, Jehova tanúi 5%, ortodox 4%, más vallású 2%. Református temploma a régi gótikus templom köveiből 1838-ban épült, tornya 1898-ból való. A római katolikusok 1960-ban egy lakóházból alakították ki a misézési helyet, a mai templomot. Azelőtt egy kápolna szolgált istentisztelet helyéül, amely 1928-ban épült. A régi kápolna 1984-től az unitáriusok tulajdonába ment át. 2004-től a főtéren új unitárius templom épül.

Bocskai István fejedelem mellszobrát 1906. június 23-án avatták fel, később a református templomba menekítették, 1998 óta található újra a főtéren. 2008-ban felújították a központi parkot, amely a város jellegzetes arculatát adja, és átadták a szökőkutat is a parkban. (Forrás: Wikipédia)